“A gyermeki léleknek a mese olyan, mint vetésnek a májusi eső.” — Zdeněk Svěrák

Babák

Vendégünk volt  :  Tóthné Fábián Eta  -  játéktervező és készítő

Családjában  minden hölgynek köze volt a varráshoz, a textilhez, de ő a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban festő szakon végzett. Később a szakképzettséget szerzett mint női szabó és népművelő is.

Évekig a Játex textiljáték tervezője volt, majd a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textiljáték-készítő szaktanára lett. Sok olyan intézményben tanított, ahol gyerekekkel foglakozó szakemberek készültek hivatásukra, s elleshettek  tőle szakfogásokat a varrásról, a mesékről, a gyerekek lelkéhez vezető útról…

Sok-sok díj tulajdonosa: történelmi évfordulókhoz készülő textilszobrai majd minden évben díjat nyertek Győrben, Szerencsen, Visegrádon vagy Kecskeméten. Játéktanácsait több folyóirat is megjelentette, mint a Praktika vagy a Kismama. A Győri Nemzetközi Babakiállítás és Verseny többszörös győztese.
Babái, szobrai mozdulatokat, jellemeket elevenítenek meg. A történelmi figurákon kívül tematikus kiállításon szerepeltek mackói, cirkuszi artistái és bohócai, mesealakjai, nyúlcsaládja.


Ennek a fantasztikus életműnek csodálatos darabjai most itt nálunk a Diadalban  lesznek láthatóak!!!!
Óriási megtiszteltetésben van részünk.

KÖSZÖNJÜK!!!!!!!!!

 

Valósággá vált mese  - Babák, melyek kiléptek a mesekönyvből......

Gyermekkönyvtárosi munkám sarokköve, hogy a gyerekeknek meg tudjam mutatni , mennyire csodálatos dolog a "betűk mögé nézni".Tudom, nem könnyű a gyerekek számára megtanulni azt a fajta olvasást, mely  képeket fest gondolatainkban. Pedig csak űgy élvezetes ez a rendkívüli tevékenység.Ha olvasás közben elindul képzeletünkben az a bizonyos belső film, szárnyalni fogunk vele.Ezek nélkül a belső képek nélkül csupán betűhalmaz marad a szöveg, vagy egy értelmetlen hangsor.

Igazán kivételes lehetőséget kaptunk mindennek megcsodálására Tóthné Fábián Eta ajándékával.

A történet ott kezdődött, hogy a FSZEK Rákoscsabai Könyvtárából a nyár folyamán kikölcsönöztem ezt a könyvet:

Végiglapozva találkoztam A császár új ruhája című történettel is.Amikor a babákat hazahoztuk, s kicsomagoltuk megdöbbenve láttam, hogy  a Mihail Fjodorov által illusztrált mese szereplői ott állnak előttem - "kiléptek a mesekönyvből" . Ámulatomat bárki átélheti, aki megnézi a könyv képeit és Eta babáit:

A császár:

és kísérete:

A tanév során az iskola valamennyi osztályának elolvashattam ezt a mesét, megmutatva : egy mese micsoda képeket szült egy illusztrátor fejében, s a képek mire inspirálták a játékkészítőt.Jó volt látni a gyerekek reakcióit -bízom benne, hogy nem felejtik el.


Kicsomagolás:

 

A 4. b osztály egy játékkészítőről szóló történettel készült kedves vendégünk fogadására:

 

A gyerekek által előadott szöveg: itt olvasható